Lyukat vágott kártevőírtó a falba, ami kijött, az mindenki rémálma - Fotók

Sokkoló képek

A család folyamatosan apró férgeket talált az otthonában a falon. Végül szakembert hívtak, hogy megszabaduljanak tőlük, a történetnek hátborzongató vége lett.

Az irtással foglalkozó cég alapítója, névadója és tulajdonosa osztotta meg a nem mindennapi történetet. Húsz éve vezeti a sikeres vállalkozását, de ehhez fohatót még ő sem látott. Amikor az első lyukat kifúrták a falon, azon keresztül ömleni kezdett a makk a szobába. Mint kiderült, egy harkály költözött a házba. "A madár eléggé gyűjtögető volt" - mondta Nick Castro, aki elmondta, hogy az állat lyukakat fúrt a ház burkolatába, hogy ott tárolja az élelmet későbbre.

A kedvence a makk volt, amit a ház gerendáira pakolt, onnan azonban rendre beestek a fal üregeibe!

Több mint 300 kg makk hullott ki a falba fúrt lyukakon. "Csak jöttek és jöttek, megállás nélkül. Azt hittük, hogy a makk csak a fal negyedéig jutott el. De kiderült, hogy egészen a ház padlásáig felhalmozódtak." Nyolc nagy szemetezzsákba gyűjtötték össze ezt a mennyiséget.

A harkály ezt követően új helyet keresett az elemózsia tárolására.

Címlapfotó: Facebook/Extremepest

Admira